Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egyéb.

pokol: A pokol több vallás és mitológia szerint az örök kárhozat helye, ahová haláluk után jutnak a rossz lelkek, szellemek, és ott elviselhetetlen gyötrelmekben lesz részük.

pokol.jpg

1.    mennyország A mennyország a kereszténység szerint Isten és angyalai lakhelye. Rövid neve: menny, hosszabb nevei: mennyek országa, Isten országa. Halála után minden emberről eldől, hogy a lelke a mennybe kerül-e vagy a pokolba, a Sátán birodalmába. A jó emberek lelke a végítéletet követő feltámadás után jut a mennybe.A katolikus egyház tanítása szerint ide kerülnek még, a tisztítótűz után, azok a lelkek is, amelyek csak kisebb, bocsánatos bűnöket követtek el földi életük során. A katolikusok hite szerint Istennel és az angyalokkal együtt a mennyben laknak a szentek is, hisz ők már biztosan üdvözültek.A hagyomány szerint a mennyország kapujának kulcsait Szent Péter őrzi, a lelkeket pedig Szent Mihály viszi a mennybe.

myennny.jpg

Halál : A halál elsődleges (vagy inkább materialista) értelmezésben biológiai esemény, az a folyamat, mikor az élő szervezet komplex működése leáll. Másrészt az ember számára távolról sem pusztán fizikai, fiziológiai jelenség, hanem egyben a legnagyobb és egyben legnehezebb létkérdések egyike. Számos filozófus szerint az emberi lét értelmét vesztené a halál ismerete nélkül. A vallások fő kérdései a halállal kapcsolatosak, sőt egyes vélemények szerint vallások nem is léteznének a halál jelensége nélkül.

azrael.jpg

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.